
Ábrahám Dániel
Szakosztályvezető
Az akrobatikus rock and rollal hét éves koromban ismerkedtem meg és huszonegy év után, 2017-ben fejeztem be a versenyzést. Ez idő alatt, nevelő egyesületemet, számos hazai versenyen, jó eredményekkel képviselhettem. Serdülő korosztályos versenyzőként lettem először a Magyar Válogatott Keret tagja. Ettől kezdve, szinte minden évben, nemzetközi versenyeken képviselhettem a hazámat. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy elmondhatom magamról, minden páros kategóriában versenyeztem. A sportág legnagyobb hazai elismerését kétszer is elnyertem. Felnőtt "B" és Felnőtt "A" kategóriában is Magyar Köztársaság Kupa győztes vagyok. Most az új generáció nevelése számomra az első. Fontosnak tartom, hogy minden gyerek, megtalálja ebben a sportágban azt a szépséget, ami anno engem is elvarázsolt.
Végzettségeim:
Akrobatikus Rock and Roll Szakedző, Sport- és Gyógymasszőr, Jelenleg a Neumann János Egyetem, pedagógia kar, tanító szakos hallgatója vagyok.
Edzéseket tartok Biatorbágyon a Viadukt Fitt-ben, valamint Kispesten a Puskás Ferenc Általános Iskolában.